vízvezeték szerelő Érdekli a vízvezeték szerelő munkakör? A terület igen népszerűnek mutatkozik, ugyanis egyrészt jó anyagi lehetőségek rejlenek benne, másrészt gyakran lehetővé teszi, hogy valaki a saját ura legyen, és ossza be maga az idejét. Az ország több pontján elérhető a képzés a szakképző központokban, és OKJ-tanfolyam keretein belül sajátíthatóak el a szükséges ismeretek. Az elméleti oktatás mellett fontos szerep jut a gyakorlatnak is, mely lehetővé teszi, hogy a szakemberek minden helyzetre megtalálják a legjobb megoldásokat. Az egészségügyi alkalmasság és az alapfokú iskolai végzettség követelménynek számítanak, de ezeken felül az sem mindegy, hogy emberileg milyen tulajdonságok jellemzik a jelölteket. Ugyan a végzettség megszerzésében ezeknek gyakorlatilag nincsen szerepük, de a későbbi szakmában tevékenykedésben már annál inkább.

A vízvezeték szerelő szakma megköveteli az ügyességet és a figyelemkoncentrációt, hiszen mindkettőre szükség van már egy kisebb munkálat esetében is. A precizitás alapvető követelmény, hiszen a szakember csak úgy képes minőségi munkát kiadni a kezéből, ha annak minden területére odafigyel és a maximumot hozza ki a lehetőségekből.

Mivel a profi vízvezeték szerelésen nagymértékben múlik, hogy az ingatlan tulajdonosa tudja-e majd rendeltetésének megfelelően, beázások és károk nélkül használni a szanitereket, a zuhanykabint vagy a kádat, így a felelősségteljesség is fontos ismérvnek számít. Amennyiben saját vállalkozás indítását tervezi, úgy a határozottságon és az önálló munkavégzésre való képességen is jelentős hangsúly van.

A vízvezeték-, és vízkészülék szerelő képzés során a hallgatók az általános gépészeti, csőszerelési ismereteken túl elmerülnek az egyes berendezések beszerelésének, üzembe helyezésének és karbantartásának területén is. Egész rendszerek kiépítésével foglalkoznak, és minden olyan további témákkal, melyek az előzőekkel összefüggésben felmerülhetnek. A fogyasztói szerződéskötés előkészítése, valamint a munkakörnyezet sterilizálása is a szakember feladatkörébe tartozik, így jóval túlmutat ez az egész csak a konkrét vízvezeték szerelésen.

Mindegy, hogy diákként, vagy már felnőtt fejjel dönt úgy, hogy a vízvezeték szerelés feladataival szeretne a jövőben foglalkozni, a szakma számos szépséget és a helyreállításban, javításban rejlő alkotást is magában hordozza.